Források - A szülők

Úgy gondolom, hogy a szülők, és a család sokszor kényes téma, hiszen sok ember számára ez egy kritikus pont az életükben. Rengeteg az elvált szülő, sokan veszítették el fiatalon az anyukájukat, apukájukat, van, aki nem is ismerte egyik, vagy másik szülőjét. Van, aki jóban van a családjával, van, aki ilyen-olyan okok miatt, joggal, vagy téves ok miatt utálja őket.

Én a magam részéről nagyon szerencsés vagyok, úgy gondolom, mintaszerű családban élek. Nincs alkoholista apám, mindkét szülőm eleget foglalkozott velem, és most, még a parazita életmódom alatt is jó szülőként törődnek velem. Egy szóval nagyon jó helyzetben vagyok, talán sokkal jobban, mint az átlag, így sokan joggal érezhetik úgy, én könnyen beszélek. Igazuk van, könnyen beszélek. De azért beszélek. : P

Az első visszajelzésekben szóvá tették, hogy jó volna bemutatnom azokat a forrásokat is, amikből tanultam, amik hatással voltak rám. Teljesen igazuk van, nem szeretnék a levegőbe beszélni, de konkrét linket vagy címet csak azért sem mondok még. : P

Úgy gondolom ugyanis, hogy így, vagy úgy, de minden ember számára a legfontosabb hatás a szülők részéről érkezik. Ez lehet pozitív, vagy negatív, és nem mehetünk el utóbbi mellett sem szó nélkül. Engem ugyan nem ért semmi ilyen tényleges negatív hatás, mégis szeretném megosztani veletek a gondolataimat (ha már úgyis ilyen könnyen beszélek).

Van egyrészt a tényleges negatív hatás, amikor például a családban valaki alkoholista (úgy gondolom ez elég gyakori), vagy erőszakos, esetleg bűnöző hajlamú. Ezek a legsúlyosabbak, amik bizonyára komoly traumákat okoznak. Sok esetben ezek feldolgozása szakszerű segítséget, de mindenképp hosszú időt igényel. Nekem sem jogosítványom, sem tudásom nincs, hogy ezzel kapcsolatban nyilatkozzak. Bizonyára a megfelelő barátok, egy megfelelő társ, egy jól kialakított család sokat segíthet, de igazából elképzelni sem tudom, milyen hosszútávú hatása lehet ennek.

A család másik hatása lehet közvetve negatív. Erre is sok példát látunk, ilyen lehet az, amikor a szülőknek fontosabb a karrier, a külsőségek, és a gyereket tárgyakkal veszik körbe, mindent megvesznek neki, de tényleges szeretetet, törődést nem adnak neki. Erről megint nem nekem kell nyilatkoznom, sok irodalom foglalkozik ezzel, pusztán megemlítettem, hogy lássátok, hogy tisztában vagyok ezeknek a jelenlétével is.

Egy fokkal pozitívabb negatív hatás a túlszeretés, amikor a gyerekeket úgymond burokban nevelik. Ez nem felületességből, nemtörődömségből ered, hanem túlzott szeretettből, aggódásból. Ennek ellenére nyilván nem jó, sőt sokszor kifejezetten káros, de kevésbé lehet a szülőket hibáztatni miatta.

Olvastam nem rég egy cikket a Nők Lapjában (Csávó vagyok, és? Tök jó magazin, ajánlom mindenkinek. ; ) ) az úgynevezett hókotró szülőkről. Biztos ti is találkoztatok velük, ők azok, akik lobbiznak a tanárnál a jobb jegyekért, belépnek a szülői munkaközösségben, benyalják magukat a munkahelyen is akár, és úgy általában mindent megtesznek, hogy a gyereknek a legjobb pozíciói legyenek. Ami tök kedves tőlük, nem tudok rájuk haragudni, és nem is érdemes másnak sem, ahogy hibáztatni sem őket, ennek ellenére a cikk szerint is, és szerintem is ártanak nekik ezzel. Hogy egy példát mondjak, a gyerek nem lesz elég önálló, torzul az értékrendje, ilyesmik.

Ennek egy enyhébb fokozata, amikor a gyerek úgymond el van kényeztetve, nem olyan értelemben, mint a Charlie és a csokigyárban szereplő ficsúrok, hanem egyszerűen csak jól van tartva. Úgy gondolom, ezért lehet a legkevésbé hibáztatni a szülőket, már csak azért is, mert valamilyen szinten én is ebben nőttem fel. Bezony, engem elég jól tartottak, szinte mindent a seggem alá nyomtak. Ugye említettem a Godzilla figurás vélt sérelmeimet, ami marhaság, mert tényleg alapvetően mindenem megvolt, nemigazán kellett dolgoznom érte.

Emlékszem, egyszer felmerült a zsebpénz gondolata, de végül lemondtam róla, mert elvárták volna cserébe, hogy legyen rend a szobámban, annyira meg azért nem volt fontos a lóvé, így is mindent megkaptam.

De természetesen ennek is van negatív hatása, például hogy én is, még most is, kevésbé vagyok önálló, sokkal könnyebben lehetek a valóságtól elrugaszkodott álmodozó (jó, mondjuk alapból az vagyok), sok alapvető dologgal nem vagyok tisztában. A szüleim sokszor cukkolnak egy esettel, mindig mondják, hogy el fogják mondani az unokáiknak, meg a feleségemnek. Hát tudjátok mit? Én itt és most kerek perec elmondom, mennyire kis elvarázsolt lélek vagyok.

Egyszer szóba került a vízdíj, én pedig teljesen őszinte döbbenettel rákérdeztem: „Miért, a vízért fizetni kell?”

Szóval ennyire nem voltam (és sok esetben vagyok) képben a valósággal, és ezért nem lehet ezt a hatást sem teljesen pozitívnak nevezni.

Hosszú ez a cikk megint, úgyhogy már csak megemlítem az olyan hatásokat, mint a válás, az elárvulás, a rossz házasság stb. Ezek mind-mind óriási hatással vannak a gyermekekre, amiknek úgy gondolom később óriási hatásuk lesz az életükre.

Eljött az idő, hogy elmondjam az első gyakorlati ötletemet. Érdemes mindenkinek önvizsgálatot tartania, őszintén belegondolnia a szüleivel való kapcsolatába. Miket látott, milyen hatások érték, és ezek hogyan befolyásolták az életét, személyiségét. Ha csak néhány ilyen hatást sikerül tudatosítanunk, legyen az negatív, vagy pozitív, úgy gondolom, már az is jelentős lépés az önfejlesztés útján. A tudatosság sokat segít, hogy túllépjünk a szüleink árnyékán, legyen az árnyék ború, vagy legyen az az árnyék óvó és jótékony, mint egy jóságos fa árnyéka. Mi nem a szüleink vagyunk, ezt jegyezzük meg!

Ennek ellenére nem lehet őket teljesen semmibe venni.

Sokszor hallok olyan panaszokat, hogy jajj, a szüleim nem adják oda a kocsit, jajj de rossz, jajj nem engednek el bulizni, utálom őket stb. Ezek kissé szélsőséges példák, de bízom benne, értitek, mire akarok kilyukadni.

Arról azonban gyakran hajlamosak vagyunk megfeledkezni mi gyerekek (mind gyerekek vagyunk, senkit sem a gólya hozott), hogy mi mindent tesznek értünk a szüleink. Ezt most különösen azoknak címzem, akiknek hozzám hasonlóan túl jó dolguk volt/van.

Ne feledjük el, hogy egyrészt megalkottak, és világra hoztak téged. Így vagy úgy, de felneveltek. Rengeteg törődést és odaadást kaptál tőlük, etettek, itattak, gondoskodtak rólad. Hogy hogyan, és milyen mértékben, az nyilván változó. Nekem is fizették a jogsimat, fizették a tandíjamat, néha mégis elfeledkezem ezekről, és haragszom rájuk, mert vannak elvárásaik. Most ez saját példa, de olyasmit várnak el tőlem, hogy takarítsak ki a szobámban, és ettől én nagyon be tudok rágni, pedig tudom, hogy igazuk van.

Arra szeretnék kilyukadni ezzel az egésszel, hogy érdemes mindenkinek megtanulni érezni a hálát. Akármilyen szar sorsa is volt valakinek miattuk, vagy akármilyen szarnak érzi is a sorsát, érdemes mélyen elgondolkodni, és keresni valamit, amiért mégis hálásak lehetnek a szüleiknek. Legalább egy valamit, nem baj, ha egészen apróság. Úgy gondolom, ez sokat segít. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy vannak nagyon szélsőséges esetek is, de most hadd engedjem meg magamnak az általánosítást.

Én a magam részéről, bár ezt nem mindig fejezem ki irányukba, őszintén szólva nem is tudom, hogyan lehetne, nagyon hálás vagyok a szüleimnek! Azért írom le, hátha ez segít másoknak is, hogy legalább magukban, de tudatosítsák és kimondják ezt.

A hála ellenére azonban ne féljünk szembe menni velük. Ezt most bagoly mondja, mert én félek szembemenni velük. Nem szeretek dacolni velük, mert hálátlanságnak érzem. Annyi mindet tettek értem, hogy egyszerűen rossz érzés, ha valami miatt nem úgy cselekszem, ahogy esetleg szerintük jó volna. Tudom, hogy ez rossz, ezt nem így kéne, azért is mesélem el, hátha okultok belőle. : ) A magam részéről igyekszem megtalálni az egyensúlyt a hála és az önálló személyiségem, s annak terelgetése között. 

Így a cikk végére érve azt mondom, próbáljon meg mindenki szépen gondolni a szüleire. Ahogy a Jedi mondás tartja, ügyeljünk a gondolatainkra, hogy ha lehet még csak ne is gondoljunk rosszat róluk, és ha néha ki is szalad valami csúnyaság a szánkon, kérjünk bocsánatot. Nyilván az a legjobb, ha tőlük személyesen, de az is megteszi, ha magunkban megbánjuk, és ügyelünk magunkra.

Ha pedig végképp nem megy, ha nem tudok semmi szépet gondolni, akkor legalább rosszat se gondoljunk róluk. A ti életetek sem lesz jobb tőle, senki másé sem, akkor meg minek pazaroljuk rá az energiát?

Remélem hasznos volt ez a cikk. Kicsit hosszú lett, mégis úgy érzem ,sok gondolatot kihagytam. Rengeteget lehetne erről beszélgetni, és szeretném is, ha beszélgetnénk. Lehet kommentelni, lehet facebookolni (van már kemény négy követője az oldalnak! : D), lehet chatelni. Minden gondolat értékes, és számít!