„Ügyelj
gondolataidra, mert azok szabják meg szavaid!
Ügyelj szavaidra, mert
azok szabják meg tetteid!
Ügyelj tetteidre, mert
azok szabják meg szokásaid!
Ügyelj szokásaidra,
mert azok szabják meg jellemed!
S ügyelj jellemedre,
mert az szabja meg sorsodat!”
- Frank Outlaw -
Nem rég olvastam egy nagyon érdekes cikket a Szabadon ébredők honlapján. Ez az írás egy nagyon
érdekes témát jár körbe, mégpedig azt, hogy a pozitív
gondolkodásnak nagyon könnyen lehetnek negatív hatásai. Ebbe
sokan nem gondolnak bele, főleg azok számára üthet könnyen
vissza, akik ismerik a vonzás törvényét, és mondjuk pont a Titok
című filmen vagy könyvön keresztül jutottak ismereteik
birtokába. Félreértés ne essék, most nem arra akarok kilyukadni,
hogy rossz, sőt, szívből ajánlom mindenkinek, hogy nézzék meg,
vagy olvassák el.
Mielőtt a konkrét cikkre térnék,
elmondok egy saját példát arról, amikor visszaüt ez az egész
önfejlesztősdni.
Mikor találkoztam a témával, és
elkezdtem csinálni, egyre több és több dolgot fedeztem fel, amin
még javíthatnék magamon/magamban, és ezekhez egyre több és több
módszert ismertem meg. Mindenféle területen éreztem a
hiányosságaimat, és mindegyiket egyszerre akartam kijavítani.
Ahogy a kezdetek cikkben írtam, kapkodtam ide-oda, egy kicsit ebből,
egy kicsit abból, aztán csodálkoztam, hogy nincs olyan
szignifikáns eredmény, mint vártam.
Ismeritek a mondást, hogy sokat akar a
szarka? Hát én igen mohó madár voltam, aztán persze, hogy be is
sokalltam. Nos, ez egy hátránya lehet a pozitív gondolkodásnak,
és az egész önfejlesztésnek, főleg az első siker után.
Vérszemet kapunk, átesünk a ló túloldalára és huss, koppanunk.
Már az agykontroll tanfolyamon, ahol a
vizualizációra tanultunk egy technikát, azt tanácsolták, hogy nem érdemes
egyszerre két-három dolognál többet programozni.
Tudom, nehéz megállni, de azt
gondolom, már az is segít az önismeretben -ami egy fontos elem a
fejlődés útján-, ha tudjuk sorba rendezni a céljainkat,
vágyainkat, sőt egyáltalán szét tudjuk választani ezt a kettőt,
és ennek megfelelően fókuszálni egy-egy tényezőre.
Most pedig térjünk rá magára a
cikkre.
Az első felvetett gondolat a szavak
hatása. A cikkben nagyon szépen írnak erről, én csak pár
gondolattal szeretném kiegészíteni. Az agykontrollal, a vonzás
törvényével és úgy általában a pozitív megerősítésekkel
(mantrázással) kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy az univerzum
nem is mert azt a szót, hogy „nem”. Hogy ez miért fontos? Ha
azt mondogatod: „Nem akarok beteg lenni!”, az agyadat ebből
annyit ért, „Nem akarok beteg lenni!”
„Néha
pont azon az úton találkozunk szembe a sorssal, melyen megpróbáljuk
elkerülni azt.
„
- Kung
fu panda -
De akkor mi a helyes megerősítés, amit használni érdemes? Például:
„Egészséges vagyok! Egészséges maradok!”
Vagy ha esetleg betegségből szeretnél felgyógyulni:
"Nem vagyok beteg! Meggyógyulok! Meg fogok gyógyulni!"
Ahogy a cikk is írja, egy-egy szónak lehet -bármilyen előzetes okból- negatív hatása. Hogy én is felhozzak egy példát, az agykontroll tanfolyamon ugye gyakran hangoztatják, hogy lazíts! Az ellazulás fontos. Igen ám, de mesélte az oktató, hogy egyszer egy nő felállt, és kikérte magának, őt ez a szó irritálja és felcseszi magát vele, ugyanis őt úgy hívják, hogy Lazíts XY, és mivel ugye amikor ugráltatják, folyton azt mondják neki, hogy Lazíts, csináld ezt, csináld azt, persze, hogy erre aztán krvára nem tud ellazulni. Bármilyen szót használhatsz igazából, bármivel kapcsolatban, vagy akár egy apró mozdulatot, gesztus is, egyfajta pavlovi reflexként berögzítve.
A pénz sokak számára egy érdekes és sarkalatos pont, nem véletlen, hogy a cikk is kiemeli, így én is szeretném megemlíteni. Ezzel kapcsolatban semmi mélyenszántó gondolatom nincs, eddig csak diákmelós voltam, és már csak családi hátterem miatt sosem voltak anyagi nehézségeim.
Gondolat programozó mantrákkal mindenesetre szolgálhatok. Én a Bőség és a Jólét szavakat szeretem nagyon, a hozzájuk társított képzetektől függően ugyanis ez elég sok mindent foglalhatnak magukban. Nem csak az anyagi, de a lelki javak meglétét, a boldog és szeretetteljes élet lehetőségét is magukban hordozzák. Én azt szoktam mondogatni: „Egyre növekvő lelki és anyagi bőségben élek.”
A második pont számomra a legfontosabb, ugyanis ezen nagyon könnyű elcsúszni, én is belerongyoltam ebbe a hibába.
Volt időszak, amikor én is annyira hiperszuper pozitív voltam, és vhááá sebezhetetlen, meg minden, hogy minden rosszat vigyorogva fogadtam. Na ja, ez jónak hangzik, de kétélű fegyver, mert valójában erőszakkal nyomtam el az érzéseket.
Az utóbbi idők egyik legmeghatározóbb könyvélménye számomra Anne Rice Vámpírkrónikák -szériájának az első három kötete volt, főleg az Az interjú a vámpírral című nyitódarab. Ez most nem könyvajánló, de számomra Louis, a melankólikus vámpír a legszimpatikusabb, és a legvámpírosabb. Biztos, hogy mindenkinek más jön le a történetből, mindenki számára más tanulsággal szolgál, én most csak a saját nézőpontomat fejtem ki. Louis a közel kétszáz éves vérszvó karriere alatt úgy gondolom, elsajátította az elfogadás művészetét. Ezt a szót én párban szoktam használni, „Elfogadás és elengedés”, de erről külön cikket szeretnék írni.
A lényeg, hogy számomra az elfogadás nem egyenlő a beletörődéssel. Nagyon kicsi, szinte árnyalatnyi a különbség a kettő között, nagyon nehéz eltalálni a helyes ívet, még számomra is (heh, ezt úgy mondom, mintha valami guru lennék, és ez nagy szó volna : D). Azt szoktam felhozni példának, még ha talán sántít is egy kicsit, hogy a beletörődés az, amikor van valami, amin nem tudunk változtatni, ezért beletörődünk. Az elfogadás az, amikor van valami, amin nem tudunk változtatni, de ezt elfogadjuk, és talán akkor sem eszközölnék azt a bizonyos változtatást, ha mégis volna rá módunk.
Csak hát ugye ha volna rá módunk, akkor miért ne változtatnánk? Ez így már egy kicsit paradoxon, ezért mondom, hogy nehéz megtalálni a helyes irányt.
Hanem hogy a témánál maradjunk, Louis a vámpír abból merít erőt, az tartja életben, hogy megéli minden érzését, a szenvedést is. Amikor én a saját vámpíromról írtam előtörténetet egy fórumra, akkor úgy fogalmaztam: „Szenvedélyesen szeret szenvedni.”
Ez azért fontos, mert nem szabad elfojtani az érzéseinket, a rossz érzések és érzések, és megvan a maga helyük bennünk. Ahelyett, hogy elfojtanánk őket, inkább el kell engedni, viszont ahhoz, hogy erre képesek legyünk, jóllehet fontos, hogy előtte megéljük őket. Amúgy is az élethez tartoznak.
Ahogy a cikk írja, jobb kiengedni a gőzt, mert az elfojtott dolgok előbb utóbb utat találnak maguknak a felszínre, ha másképp nem, akkor betegségek formájában. A gőzmozdony is kiengedi a gőzt, mert ha nem teszi, felrobban a kazán. Emberek esetében ez a robbanás lehet kirobbanás, ami akár mások ellen is irányulhat, tehát az elfojtással nem csak magunknak, de másoknak is kárt okozhatunk.
Hosszú lesz ez a bejegyzés, nagyon hosszú, inkább két részre szedem, de ezt a gondolatot még leírom.
Van az az indián történet, amire helytakarékosságból csak hivatkozok, de itt elolvashatjátok.
Ez egy meglehetősen tömörített verzió, viszont benne van egy nagyon fontos dolog, ami a hosszabb elbeszélésekből rendszeresen kimarad. Mindkettőnek helye van bennünk.
Mondani könnyű, de hogyan ne fojtsuk el az érzéseinket? Nehéz kérdés... Amit a cikk is ír, le lehet bokszolni, ki lehet üvölteni, de akár leülhetsz és sírhatsz is egy vagy két sort, vagy akár addig, ameddig el nem apadnak a könnyek. Olyan ez mint a takony, vagy a fing. Jöjjön ki, aminek ki kell jönnie.
Folytatása következik : )
„Egészséges vagyok! Egészséges maradok!”
Vagy ha esetleg betegségből szeretnél felgyógyulni:
"Nem vagyok beteg! Meggyógyulok! Meg fogok gyógyulni!"
Ahogy a cikk is írja, egy-egy szónak lehet -bármilyen előzetes okból- negatív hatása. Hogy én is felhozzak egy példát, az agykontroll tanfolyamon ugye gyakran hangoztatják, hogy lazíts! Az ellazulás fontos. Igen ám, de mesélte az oktató, hogy egyszer egy nő felállt, és kikérte magának, őt ez a szó irritálja és felcseszi magát vele, ugyanis őt úgy hívják, hogy Lazíts XY, és mivel ugye amikor ugráltatják, folyton azt mondják neki, hogy Lazíts, csináld ezt, csináld azt, persze, hogy erre aztán krvára nem tud ellazulni. Bármilyen szót használhatsz igazából, bármivel kapcsolatban, vagy akár egy apró mozdulatot, gesztus is, egyfajta pavlovi reflexként berögzítve.
A pénz sokak számára egy érdekes és sarkalatos pont, nem véletlen, hogy a cikk is kiemeli, így én is szeretném megemlíteni. Ezzel kapcsolatban semmi mélyenszántó gondolatom nincs, eddig csak diákmelós voltam, és már csak családi hátterem miatt sosem voltak anyagi nehézségeim.
Gondolat programozó mantrákkal mindenesetre szolgálhatok. Én a Bőség és a Jólét szavakat szeretem nagyon, a hozzájuk társított képzetektől függően ugyanis ez elég sok mindent foglalhatnak magukban. Nem csak az anyagi, de a lelki javak meglétét, a boldog és szeretetteljes élet lehetőségét is magukban hordozzák. Én azt szoktam mondogatni: „Egyre növekvő lelki és anyagi bőségben élek.”
A második pont számomra a legfontosabb, ugyanis ezen nagyon könnyű elcsúszni, én is belerongyoltam ebbe a hibába.
Volt időszak, amikor én is annyira hiperszuper pozitív voltam, és vhááá sebezhetetlen, meg minden, hogy minden rosszat vigyorogva fogadtam. Na ja, ez jónak hangzik, de kétélű fegyver, mert valójában erőszakkal nyomtam el az érzéseket.
Az utóbbi idők egyik legmeghatározóbb könyvélménye számomra Anne Rice Vámpírkrónikák -szériájának az első három kötete volt, főleg az Az interjú a vámpírral című nyitódarab. Ez most nem könyvajánló, de számomra Louis, a melankólikus vámpír a legszimpatikusabb, és a legvámpírosabb. Biztos, hogy mindenkinek más jön le a történetből, mindenki számára más tanulsággal szolgál, én most csak a saját nézőpontomat fejtem ki. Louis a közel kétszáz éves vérszvó karriere alatt úgy gondolom, elsajátította az elfogadás művészetét. Ezt a szót én párban szoktam használni, „Elfogadás és elengedés”, de erről külön cikket szeretnék írni.
A lényeg, hogy számomra az elfogadás nem egyenlő a beletörődéssel. Nagyon kicsi, szinte árnyalatnyi a különbség a kettő között, nagyon nehéz eltalálni a helyes ívet, még számomra is (heh, ezt úgy mondom, mintha valami guru lennék, és ez nagy szó volna : D). Azt szoktam felhozni példának, még ha talán sántít is egy kicsit, hogy a beletörődés az, amikor van valami, amin nem tudunk változtatni, ezért beletörődünk. Az elfogadás az, amikor van valami, amin nem tudunk változtatni, de ezt elfogadjuk, és talán akkor sem eszközölnék azt a bizonyos változtatást, ha mégis volna rá módunk.
Csak hát ugye ha volna rá módunk, akkor miért ne változtatnánk? Ez így már egy kicsit paradoxon, ezért mondom, hogy nehéz megtalálni a helyes irányt.
Hanem hogy a témánál maradjunk, Louis a vámpír abból merít erőt, az tartja életben, hogy megéli minden érzését, a szenvedést is. Amikor én a saját vámpíromról írtam előtörténetet egy fórumra, akkor úgy fogalmaztam: „Szenvedélyesen szeret szenvedni.”
Ez azért fontos, mert nem szabad elfojtani az érzéseinket, a rossz érzések és érzések, és megvan a maga helyük bennünk. Ahelyett, hogy elfojtanánk őket, inkább el kell engedni, viszont ahhoz, hogy erre képesek legyünk, jóllehet fontos, hogy előtte megéljük őket. Amúgy is az élethez tartoznak.
Ahogy a cikk írja, jobb kiengedni a gőzt, mert az elfojtott dolgok előbb utóbb utat találnak maguknak a felszínre, ha másképp nem, akkor betegségek formájában. A gőzmozdony is kiengedi a gőzt, mert ha nem teszi, felrobban a kazán. Emberek esetében ez a robbanás lehet kirobbanás, ami akár mások ellen is irányulhat, tehát az elfojtással nem csak magunknak, de másoknak is kárt okozhatunk.
Hosszú lesz ez a bejegyzés, nagyon hosszú, inkább két részre szedem, de ezt a gondolatot még leírom.
Van az az indián történet, amire helytakarékosságból csak hivatkozok, de itt elolvashatjátok.
Ez egy meglehetősen tömörített verzió, viszont benne van egy nagyon fontos dolog, ami a hosszabb elbeszélésekből rendszeresen kimarad. Mindkettőnek helye van bennünk.
Mondani könnyű, de hogyan ne fojtsuk el az érzéseinket? Nehéz kérdés... Amit a cikk is ír, le lehet bokszolni, ki lehet üvölteni, de akár leülhetsz és sírhatsz is egy vagy két sort, vagy akár addig, ameddig el nem apadnak a könnyek. Olyan ez mint a takony, vagy a fing. Jöjjön ki, aminek ki kell jönnie.
Folytatása következik : )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése