Esettanulmány a pozitív gondolkodásról

Kezdjük egy kis sztorizgatással! Valahol oldalt, ahol a bemutatkozó buborék van, leírtam, hogy bár közgazdász képzésben veszek részt, író, forgatókönyvíró és filmrendező szeretnék lenni.

Ezen vágyakból/célokból/ambíciókból az első elem, az írás a legrégebbi. Már általános iskolás koromban is imádtam a fogalmazás órát, mert egyszerűen szeretek írni. Először író szerettem volna lenni, most is azzal szeretnék elindulni, csak hát abból nem lehet megélni, mert nem mindenki Rowling. Mindenesetre ez a kis történet az írásról szól.

Lassan tíz éve már, hogy felfedeztem a játéknak egy igen sajátos, de varázslatos módját, a fórumos szerepjátékot (FRPG). Ez lényegében arról szól, hogy úgy játszunk, hogy írunk egymásnak. Lehet mesélővel, aki alakítja a történetet, és a játékosok arra reagálnak, lehet úgy, hogy a játékosok egymás hozzászólására válaszolnak, és ketten viszik a történetet, akár improvizálva, akár egy előre megbeszélt irányba. A lényege, hogy maga az írás a játék, stílustól, minőségtől, mennyiségtől függetlenül közösen írnak és alakítanak egy történetet.

Nem meglepő hát, hogy megszerettem ezt az egészet. Nem csak szórakoztató volt, de rengeteget tanultam is, nem csak az íráskészségem javult (úgy érzem), de jót tett a fantáziámnak, a kreativitásomnak is, meg persze a közérzetemnek, hisz remek kis közösségek tagja lehettem, és egy csomó nagyszerű embert ismertem meg.

Nem rég, egy két éves kihagyás után kezdtem újra a fórumokon történő játékot. A két éves kihagyás alatt is szerepjátszottam egyébként, csak nem nagyüzemi szinten, hanem kettesben egy igen fontos személlyel, és ez alatt az idő alatt is rengeteg kalandos és nagyszerű történet született. Ha olvassa ezt a bejegyzést ez a személy, nagyon hálás vagyok neki érte!

Nagyon megkedveltem mostanság a vámpírokat, és régóta szerettem volna már egy vérszívót megszemélyesíteni. Találtam is egy megfelelő oldalt, ami egy sorozaton alapult ugyan, amit nem ismertem, de gondoltam nem baj, vámpírkodni jó lesz. Régóta írtam már egy vámpíros előtörténetet, amit sikerült úgy 14 oldalasra kanyarintanom, hogy még csak az első száz év sem került elmesélésre (873 éves vérszívóról beszélünk), tudtam jól, hogy ez marha hosszú, így végül öt oldalra tömörítettem. El is fogadták a karaktert, elkezdtem játszani vele, sőt volt aki meg is kereset, hogy tetszik neki a történetem, a stílusom, szívesen kalandozna velem a fórum világában.

Összességében tehát kaptam szép számmal pozitív visszajelzéseket, és ez nagyon jól esett. Azonban a karakterek reakcióban (ami úgy gondolom valamennyire tükrözi az őket irányító játékosokét) észrevettem valami fontosat. Nem nagyon tudtak mit kezdeni az öreg vámpírommal. Mindenki furcsának tartotta, és kimért volt vele. Persze, jogos, én ilyennek képzelek egy öreg vámpírt, és nyilván egy fiatal bárki ha találkozik vele, szokatlan érzés. Ennek ellenére valami nem hagyott nyugodni. Gyakran előfordul ugyanis, hogy a való életben sem tudnak velem mit kezdeni az emberek. Hogy miért, azt most ne firtassuk, mert elmenne vele az egész bejegyzés, a lényeg, hogy időnként így érzem.

Ezen kívül történt még valami, ami komolyan elgondolkoztatott.

Megbeszéltem egy szimpatikus lány játékossal, hogy együtt fogunk játszani. Én alapvetően az a fajta vagyok, aki így szeret tervezgetni a játékon belül, szereti valamerre vinni a történetet, a karakterének célja van, és ebbe igyekszik minél több játékost bevonni. Ez a hozzáállás nagyon tetszett a leányzónak, el is kezdtünk játszani. Érkezett azonban a fórumra egy új karakter, akinek a PB-je (Play by, a karaktered avatárképe) valami Adam Lambert alkatú manuszka, és történetesen nőnemű játszótársam egyik nagy kedvence volt.

Nu hát innentől ők ketten nagyon szépen egymásra is találtak, chaten is, játékban is, halál jól elvoltak, én meg a kis karakteremmel szépen úgy kirekesztődtem. Ők váltottak kb. 4-5 hozzászólást, mire én kaptam egyet a csajszitól. Háááát, mondanom sem kell, mennyire rosszul esett. Alapvetően kissé (naaagyoon) önérzetes vagyok, és ez betett rendesen. Egy rakás mindenen elkezdtem gondolkodni ennek hatására.

Először a karakteremet és a játékstílusomat vizsgáltam meg. Nyilván ez már egy másfajta oldal volt, mint tíz éve, ráadásul én is másképp játszottam, mint tíz éve ( hisz például pont tíz évvel voltam idősebb, mint akkor : D), és arra gondoltam, most már más stílus van. Ahogy például a pókemberben, vagy a forma egyben is változnak a stílusok az újabb generációk érkezésével, úgy éreztem, itt is valami ilyesmi zajlott, és én, veteránként nem tudtam adaptálódni. Az én írói stílusom valóban nem annyira pörgős, szeretem részletezni a dolgokat, komolyan is veszem, nem bohóckodom.

A másik koma alighanem más stílusban játszott, bizonyára jobban illett a csajszihoz, mint én.

Féltékeny voltam? Naná! Azért voltam féltékeny, mert egy másik csávó elvette a csajt, aki az enyém volt? Mi az hogy! Persze sanszos, hogy annak a bizonyos férfi karakternek az userja is egy nőnemű illető volt, szóval szó sincs szerelemféltésről, de igen, féltékeny voltam. Féltékeny voltam arra, hogy az a csávó jobb mint én, és hogy én hiába vagyok jó, az a jó mégsem elég jó (ebbe már korábban is beleszaladtam, hogy a jó nem elég jó).

Objektíven nézve ez egy apróság, mondhatni bagatel dolog, hisz végtére is csak egy szaros játékról van szó, tök idegen emberekkel, ráadásul az is simán lehet ,hogy pont kifogtam egy kevésbé hm... hogy mondjam... szóval kevésbé kedvelhető személyiségjegyekkel és attitűdökkel rendelkező játszótársat. Jam, ezeket én is tudtam, tisztában voltam velük, és mégis iszonyatosan, de tényleg nagyon berágtam. Jobban, mint kellett volna. És igazából végül már inkább magamra haragudtam, amiért haragszom a lányra.

Végül döntöttem. Méghozzá úgy, hogy abbahagyom a játékot. Nem csak azon a fórumon, hanem úgy alapvetően magát a szerepjátékot. Nem kimondottan az miatt az egy illető miatt, de kétség kívül részben az ő hatására. Egyrészt nagyon megijesztett, és aggasztott, hogy ennyire túlreagálom, másrészt közrejátszott ugye a stílusom úgymond mássága, talán nem odaillősége, meg persze az is, hogy hajlamos vagyok ilyenkor ráfüggni az oldalra. Hogy ha épp nem hozzászólást írtam, akkor percenként frissítettem, hogy jött-e már reag, amire lehet válaszolni. És ez ugye elég sok időmet elvette így, meg nehezebben is koncentráltam.

Volt még bennem potenciál, úgy érzem, szerepjáték terén is nagyon sok ötletem volt még, és ott, az adott játékon belül is láttam perspektívákat, de arra gondoltam, áldozatokat kell hozni. Én beáldoztam a szerepjátékot. Minek az érdekében? Nos, például ennek a blognak az érdekében, így jobban tudok fókuszálni a gondolataim leírására. Meg persze az írói, rendezői ambícióim megvalósítására is jobban koncentrálhatok. És igyekszem is kiaknázni az így felszabadított energiákat, és felhasználni őket céljaim elérése érdekében. Már szilveszterkor felírtam a listámra, hogy például készítek legalább öt élőszereplős kisfilmet, hogy befejezem végre valamelyik regényem, hogy készítek egy forgatásra kész forgatókönyvet, vagy írok egy olyan drámát, amit le is játszik valamelyik társulat. Ezeknek a megvalósításán dolgozhatok most, és dolgozom is. Meglátjuk mi sül ki belőle.

Hogy megbántam-e?
Nem.

Hiányzik a szerepjáték?

Igen.

De bízom benne, és hiszem, hogy hosszútávon a céljaim elérését szolgálja, és ezzel is közelebb kerültem az álmom megvalósításához.